A hitelfelvétel gondos körültekintést igényel. Annak érdekében, hogy a jövőben ne okozzon gondot a törlesztés, érdemes néhány szempontot mérlegelni a hitel felvétele előtt. Az alábbiakban összegyűjtöttem ezek közül a legfontosabbakat.

A lakáshitelek felhasználhatóak új ingatlan építésére, új vagy használt ingatlan vásárlására, meglévő lakás vagy ház felújítására, korszerűsítésére, esetleg bővítésére. A hitelfelvétel nagy felelősség, csak úgy szabad belevágni, ha minden fontos részlet ismert. Szóval érdemes alaposan szétnézni a hitelkínálati piacon.

Mekkora összegű hitel felvétele lehetséges?

A bankok kínálatából mára már eltűntek az önerő nélkül vagy minimális önerővel igényelhető ingatlanhitelek. Napjainkban jogszabály írja elő, hogy a forint alapú hitelkonstrukciók esetén az ingatlanfedezet forgalmi értékének maximum 80 százaléka adható kölcsönként. Ez azt jelenti, hogy egy 30 millió forintos lakás megvételéhez legalább 6 millió forint önerő szükséges. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden esetben elegendő a 20 százalékos önerő, hiszen a hitelintézetek finanszírozási aránya ennél jóval kisebb is lehet.

Minden ügyletet külön-külön bírálnak el a bankok és szeretnek biztosra menni, hogy a fedezet biztosan megmaradjon a hitel mögött. Az, hogy mekkora összegű hitel vehető fel számos tényezőtől függ. Többek között a hitelt igénylő jövedelmi helyzetétől, az ingatlan területi elhelyezkedésétől, forgalmi értékétől és állapotától. Előnyben vannak az újépítésű ingatlanok.

Milyen kockázatokat tud vállalni?

Egy ingatlanhitel hosszútávú, akár 20-30 éves elköteleződést is jelenthet, szóval a felvétele alapos mérlegelést kíván. Mindenekelőtt érdemes átgondolni, hogy a felvehető hitel törlesztése nem okoz-e gondot hosszútávon. A legmagasabb felvehető hitelösszeget a JTM szerint, vagyis a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató szerint állapítják meg a bankok. Azonban ez nem jelent azt, hogy az így kapott törlesztőrészlet biztonsággal fizethető. Mindenképpen az egyéni igények, szükségletek és költési szokások szerint érdemes megállapítani azt a törlesztőrészletet, amit gond nélkül lehet fizetni.

A fix kamatozású hitelek esetében ezt egyszerű végiggondolni. Azonban a változó kamatozású hitelek esetében nyilván változhat a kamat mértéke. Ez akár egyik napról a másikra is megtörténhet, szóval erre is érdemes felkészülni.

Van-e elegendő biztonsági tartalék?

Hitelfelvételhez elengedhetetlen, hogy 5-6 hónapra elegendő biztonsági tartalék álljon rendelkezésre. Ezáltal nem okoz gondot a havi törlesztés akkor sem, ha csökken a bevétel. Hiszen bármikor bekövetkezhet egy nem várt esemény, mely negatívan befolyásolja az anyagi helyzetet is. Például a munkaviszony megszűnése, betegség, váratlan pluszkiadás vagy baleset. Ezekben az esetekben a hitelfedezeti biztosítás is jól jöhet a biztonsági tartalék mellett, mely keresőképtelenség és munkanélküliség esetén is segít. Így a váratlan helyzetekben a biztosító ideiglenesen átvállalja a hitel törlesztését.

Melyik hitelintézet ajánlatát érdemes választani?

A bankok termékei első pillantásra nagyon hasonlónak tűnhetnek, azonban akadnak olyan apró részletek, melyek jelentős különbségeket eredményezhetnek a havi törlesztőrészletekben. Emiatt a hitelfelvétel előtt célszerű összehasonlítani az ajánlatokat, hiszen körültekintő választással akár milliók spórolhatóak.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni?

Például a teljes visszafizetendő összeget, a kamat mértékét, a kockázatokat, az egyéb költségeket, a díjakat és azt, hogy a hitelkamat fix vagy változó. Érdemes tájékozódni azzal kapcsolatban is, hogy milyen feltételei vannak a szerződéstől való elállásnak és a szerződésfelmondásnak. Továbbá célszerű annak is utánanézni, hogy van-e lehetőség a hitelösszeg elő- vagy végtörlesztésére és ha igen, akkor milyen költséggel jár.

Minden esetben el kell olvasni a szerződéses dokumentumokat és közben bátran feltehetőek kérdések az ügyintézőnek a nem érthető szövegrészekkel, fogalmakkal kapcsolatban.

Amennyiben ingatlanvásárlás előtt áll és segítségre van szüksége az ingatlanhitel kiválasztásában és felvételében vagy az adásvétel lebonyolításában, forduljon hozzám bizalommal!

Molnár Adrienne

ingatlanközvetítő

képek: pixabay.com