Ingatlaneladás előtt áll és nem akarja a szabadidejét egyeztetésekkel és hivatalba járással tölteni, ezért elhatározta, hogy közvetítő segítségét kéri. Ekkor merül fel a kérdés, hogyan tudja megkülönböztetni a profi szakembert az amatőrtől? Az alábbiakra figyelve könnyen kiszűrheti azokat, akik rosszul végzik a munkájukat.

Online jelenlét

Mindenekelőtt érdemes megnézni az ingatlanközvetítő honlapját, melynek igényessége sok mindent elárul. Fontos, hogy az elérhetőségei fel legyenek tüntetve, illetve az általa értékesíteni kívánt ingatlanok, emellett mindenképpen legyen az oldalon egy rövid bemutatkozás. A honlapon lévő hirdetéseket részletesen is érdemes megnézni, ha minőségi fotókat és figyelemfelkeltő, nem helyesírási hibáktól hemzsegő szövegeket lát, akkor nincs ok aggodalomra, hiszen az öné is hasonló igényességgel készül majd. Emellett érdemes arra is figyelni, hogy található-e az oldalon szakmai blog hasznos bejegyzésekkel. Ha az ingatlanközvetítő még arra is figyel, hogy fontos információkat osszon meg leendő ügyfeleivel a honlapján, minden bizonnyal komolyan veszi a munkáját. Ezt követően a Facebook-oldalát vagy -profilját is érdemes megtekinteni, ahol egyértelműen látszik, hogy kommunikál a külvilág felé az ingatlanos, ez is hasznos lesz a megfelelő szakember kiválasztása során.

Információkérés

Az online jelenlét ellenőrzése után a legszimpatikusabb közvetítőt érdemes telefonon felhívni és röviden felvázolni, hogy miben kérné a segítségét és érdeklődni a lehetőségekről. A válaszra érdemes nagyon figyelni, hiszen itt is kiderülhet még, hogy a profi online jelenlét ellenére, mégsem a megfelelő ingatlanost sikerült felhívni. Elengedhetetlen, hogy a közvetítő partnerként kezelje önt, mint leendő ügyfelét és könnyen megtalálják a közös hangot, hiszen csak így lehet a későbbiekben sikeresen együttműködni.

Hogyan lehet megkülönböztetni a profi ingatlanközvetítőt az amatőrtől?

Elérhetőség

Ha azt tapasztalja, hogy nehezen lehet elérni az ingatlanközvetítőt, napokig nem válaszol az e-mailekre és rendszeresen nem veszi fel a telefont, akkor kezdjen gyanakodni, valószínűleg amatőrrel van dolga. Persze abban az esetben, ha tárgyalása van, vagy egyéb személyes programja, érthető, hogy nem veszi fel a mobilját, de egy igazi szakember ezekben az esetekben is a legrövidebb időn belül visszahívja önt.

Közvetítői díj

A megállapodás megkötése előtt ki kell térni a közvetítői díjra, mikor és mennyi jár az ingatlanosnak. Az igazi szakember a sikeres adásvételt követően, kizárólag az előre megbeszélt közvetítői díjat kapja meg, mely a körülményektől függően az eladási ár 2 és 5 százaléka között mozog. A profi ingatlanközvetítő nem kér pénzt a személyes találkozóért, sem a lakás felméréséért, sem pedig az egyeztetésekért.

Személyes találkozó

Mindenképpen személyes találkozót kér egy igazi szakember, hiszen látnia kell, hogy pontosan mi az eladás tárgya. Ekkor felveszi az ingatlan pontos adatait, professzionális fotókat, méretarányos alaprajzot készít és a látottak ismeretében segít meghatározni az ingatlan megfelelő eladási árát. Csak az amatőr ingatlanos elégszik meg néhány, e-mailben elküldött, életlen képpel és egy-két információval.

Hogyan lehet megkülönböztetni a profi ingatlanközvetítőt az amatőrtől?

Szakértelem

A profi szakember az ingatlaneladással, -vásárlással és -bérléssel kapcsolatos kérdésekre megbízható választ tud adni. Tisztában van többek között az ingatlanpiac sajátosságaival, a lakástámogatási rendszerekkel, az értékbecslés módszereivel, az adásvétellel kapcsolatos jogszabályokkal és törvényekkel. Persze felmerülhet olyan kérdés, melyre a legjobb ingatlanközvetítő sem tudja azonnal a választ, de a profik ilyenkor nem söprik félre a kérdést, hanem utánajárnak.

A lakás bemutatása

Ha a közvetítő csak a pontos címet adja ki a vevőjelölteknek, akkor egyértelműen amatőrről van szó. A profi ingatlanközvetítő jelen van az összes fontos lépésnél, melyek közül az egyik az ingatlan bemutatása. Sőt, az igazi szakember az érdeklődőket ellenőrzi, tehát csak azokkal egyeztet időpontot, akik potenciális vevőjelöltek és nemcsak nézelődők, így nem csinál a lakásból átjáróházat. Az eladók helyett válaszol a lakás bemutatásakor felmerülő kérdésekre és a végső árban való megegyezés során is támogatást nyújt.

A megfelelő ingatlanközvetítő keresésekor érdemes a fenti információkat szem előtt tartani. Szánjon időt a profi szakember megtalálására, hogy az ingatlan eladásának vagy vételének sikeressége garantált legyen.

Ha venne vagy eladna vagy bérbeadna forduljon hozzám bizalommal!

Én személyesen várom hívását!

 

Szép napot!

Üdvözlettel:

Molnár Adrienne
ingatlan és pénzügyi közvetítő

Molnár Adrienne - ingatlanokat.hu

Elérhetőségeim:

Telefon: +36/70-432 46 81  Viber: +36/70-432 46 81 Skype: trudium-adrienne

Е-mail: ingatlanokat@ingatlanokat.hu